Új kulturális és tudományos fesztivált rendez az Érted

Az Érted értékteremtő civil szervezet 2022. május 20. és 21. között Marosvásárhelyen szervezi meg a DeepDive elnevezésű kulturális-tudományos fesztiválját, amelynek célja összehozni a fejlődni vágyó erdélyi fiatal felnőtt közösséget. A rendezvényen a tudomány, a technológia valamint a kultúra innovatív és fenntartható világából, a szakterületükön ismert és elismert előadók vesznek részt és beszélnek aktuális témákról.

A DeepDive újszerű módon, egy újszerű fesztivál formájában kívánja építeni, formálni és összehozni a fiatal helyi közösségeket. Célja, hogy az előadások által fogyaszthatóvá tegye a tudományt és élvezetessé a kultúrát. A DeepDive egyik alapvető értéke az interakció, a rendezvényen az előadások párbeszédre építenek, a résztvevők pedig kérdéseikkel járulhatnak hozzá a közös megértéshez, vagy akár vitába is szállhatnak a meghívott előadókkal. 

A fesztivál a teljes helyi közösség számára nyitott, a szervezők fontosnak tartják kiemelni a rendezvény háromnyelvűségét: az érdeklődők úgy magyar, mint román és angol nyelvű előadásokat is hallgathatnak. A DeepDive előadói különböző helyszínekről, főként Romániából és Magyarországról érkeznek Marosvásárhelyre, de a résztvevők még távolabbról érkező vendégekkel is beszélgethetnek májusban. A változatos programok biztosítják, hogy minden DeepDive résztvevő találkozhasson hozzá közelálló, vagy teljesen új nézőpontból megközelített, akár még ismeretlen témákkal.

A DeepDive további célja, hogy közösséget építsen, olyan közeget teremtve, ahol a fejlődésért elkötelezett erdélyi fiatalok számára nyitott a párbeszéd és a közös gondolkodás lehetősége. Ehhez a közösséghez érdemes már most csatlakozni a DeepDive Facebook és Instagram oldalain keresztül, ahol a szervezők hamarosan az első előadókat is bejelentik. A további információkat az érdeklődők a fesztivál folyamatosan bővülő honlapján is elérik.

Sajtóközlemény

Mihály Kriszta

További híreink